GASZTRO | Mustáros-hagymás csirke

Szerző: Bikira Roni

Sziasztok lányok,

marha régen volt már recept a blogon, ez egyrészt az időhiány miatt van, másrészt pedig a nagyon meleg hónapokban igyekszünk minimális tűzhely/sütő használattal megúszni, hogy az amúgy is 30 fokos lakást ne melegítsük fel még inkább.

Arra nem is emlékszem, hogy osztotta-e meg már nem süti receptet. Nos, most az egyik kedvenc fogásom következik. Stahl Judit Gyors szárnyas ételek szakácskönyvében láttuk, ami egyébként zseniális. Majdnem az összes receptet kipróbáltuk már, és mindegyik egytől-egyig finom volt.

gasztro-hagymas-mustaros-csirke-1 gasztro-hagymas-mustaros-csirke-2

Mustáros-hagymás csirke

Hozzávalók:

1 kg csirke-felsőcomb (mi a felét csirkemellel helyettesítettük, mert nem szeretem a combot)

só és bors

2 fej vöröshagyma

2,5 dl száraz fehérbor

2 evőkanál dijoni mustár

2 evőkanál olívaolaj

1 csokor petrezselyem

A sütőt bekapcsoljuk és előmelegítjük. A húst megsózzuk és megborsozzuk. A vöröshagymát megpucoljuk és karikákra vágjuk, a bort pedig a mustárral egy kézi habverővel habosra keverjük.

Keresnünk kell egy olyan serpenyőt, amelyben a húsok elférnek majd egymás mellett és fontos, hogy olyat válasszunk, amit később a sütőbe is betehetünk. Az olívaolajat beleöntjük a serpenyőbe, felhevítjük és pár perc alatt megpirítjuk a húsok mindkét oldalát. Kiszedjük őket és félretesszük.

Az üresen maradt serpenyőbe beleöntjük a felkarikázott hagymákat és takarék lángon aranybarnára pirítjuk őket. Fontos, hogy ne csak a színük legyen szép, de puhává is főljenek. Ha ez készen van, a lángról lehúzva, eligazgatjuk őket, hogy a serpenyő egészét befedjék. Ha ez kész, ráfektetjük a húst, úgy hogy mindenhol legyen alattuk hagyma és felöltjük az egészet a mustáros-boros szósszal.

Visszatesszük a tűzre és nagy lángon felforraljuk. Utána alaposan lefedjük alufóliával és betesszük az előmelegített sütőbe. Kb. 25-30 perc alatt  készre sülnek, de az utolsó 5-10 percben vegyük le róla a fóliát, hogy szépen megpiruljanak a husik. Tálaláskor a felaprított petrezselyemmel díszítjük.

Én imádom a hagymás-mustáros szószt, így most mindenből duplát használtunk. 4 fej vöröshagymát, fél liter bort és 4 evőkanál mustárt. A jóból sosem elég ;)

                                     gasztro-hagymas-mustaros-csirke-3 gasztro-hagymas-mustaros-csirke-4

Tökéletes vasárnapi ebéd fogás, isteni finom! Ha elkészítitek majd meséljétek el, hogy ízlett :)







Ízelítő
Elérhetőség
bikirablog@gmail.com
Facebook
Bloglovin
Kövessetek Bloglovinon!
Instagram
Twitter
Archívum
Hamarosan
  • Teszt - Avon elektromos talpreszelő
  • Könyvajánló - Életed regénye
  • Élménybeszámoló Gyuláról
  • Teszt - MaybellineThe Falsies Push Up Drama
  • Teszt - Makeup Revolution Iconic Smokey szemhéjpúder paletta
  • Teszt - Maybelline Coral Fever Blush
  • Legnézettebb posztok
    loreal-sunkiss-jelly-2 loreal-cremegloss dressingtable glamour-napok-2015-haul-7 blogszülinap3
    arcápolás Astor Avon Catrice divat DIY Ebay essence FOTD hajtipp hajápolás haul Instagram kiegészítő könyv körömlakk L'oreal Lora Lovely Max Factor Nail Club Nivea NOTD NYC nyereményjáték OOTD outfit Rimmel ruha smink személyes szülinap tag testápolás teszt The Body Shop tipp turi zsákmány ékszer