Nail Club #76 | Születésnap

Szerző: Bikira Roni

Sziasztok lányok,

eljött ez a nap is: harmadik születésnapját ünnepli a Nail Club projekt. Tavaly ilyenkor azt mutattuk meg, hogy hol is készítjük a manikűröket és honnan blogolunk. Idén is valami különlegessel szerettünk volna készülni, ezért ez alkalommal nincsen témánk! Előre meghatározott téma helyett egymást választottuk inspirációs forrásként.

tumblr_static_happy-birthday-wallpaper-free-hd

Én a Nail Club első perce óta részese vagyok ennek a projektnek, nagyon hálás vagyok, hogy három éve alkothatok a kis kreatív csapattal. Az utóbbi hónapok megnehezítették a dolgomat, de újult erővel térek vissza és remélem még mindig sokan szeretik a Nail Clubot!

Én Ingridet kaptam a sorsoláson, aminek kimondhatatlanul örültem, mert a Nail Clubos lányok közül azt hiszem, az ő stílusával egyezik meg leginkább az enyém. Minden manikűrjét imádom és olyan, mintha én csináltam volna. Igazából nem, mert neki jobb a kézügyessége, de értitek mi a lényeg… :)

Már az első pillanatban tudtam, hogy a geometrikus vonalon mozognék, én is nagyon szeretem a kevesebb-több elvet. Végül csak vonalakat húzkodtam, igyekezetem kicsit karácsonyi színeket használni, így pár nappal az ünnepek előtt. Azt hiszem, ha Ingridről van szó, a homoklakkok mellett nem mehetek el, így egy P2 lakk került a gyűrűsujjamra, ami maga a lakkosüvegbe zárt karácsony, szerintem legalábbis.

Remélem tetszeni fog nektek! Én rettenetesen kíváncsi vagyok arra, hogy ki mit alkotott :)

 nail-club-birthday-szulinap-2 nail-club-birthday-szulinap-1 nail-club-birthday-szulinap-3

Nézzétek meg a többiek munkáját is:

 

Hogy tetszik a szülinapi kiadás? :)






  • Gercuj Izabella

    Nagyon tetszik! :)

    • köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :)


Ízelítő
Elérhetőség
bikirablog@gmail.com
Facebook
Bloglovin
Kövessetek Bloglovinon!
Instagram
Twitter
Archívum
Hamarosan
  • Teszt - Avon elektromos talpreszelő
  • Könyvajánló - Életed regénye
  • Élménybeszámoló Gyuláról
  • Teszt - MaybellineThe Falsies Push Up Drama
  • Teszt - Makeup Revolution Iconic Smokey szemhéjpúder paletta
  • Teszt - Maybelline Coral Fever Blush
  • Legnézettebb posztok
    loreal-sunkiss-jelly-2 loreal-cremegloss dressingtable 2215dbc2c303319a110082fd72ffbb7e tutorial-gellakk-otthon
    arcápolás Astor Avon Catrice divat DIY Ebay essence FOTD hajtipp hajápolás haul Instagram kiegészítő könyv körömlakk L'oreal Lora Lovely Max Factor Nail Club Nivea NOTD NYC nyereményjáték OOTD outfit Rimmel ruha smink személyes szülinap tag testápolás teszt The Body Shop tipp turi zsákmány ékszer