NOTD – Sephora Smart Roller

Szerző: Bikira Andi

Sziasztok lányok!

Elnézést a kimaradásért, finoman szólva is zűrös hetem volt, de végre itt vagyok és jön a friss poszt. :) Meglehetősen régóta, egészen pontoson az olaszországi nyaralás óta lapul nálam a Sephora Smart Roller nevezetű kis zsákmányom, amit valahogy egészen idáig nem sikerült még kipróbálnom. Ez nemes egyszerűséggel egy formára vágott díszítő csík, melynek használata egy az egyben megegyezik a celluxos technikával. Többféle verzióval is készült a Sephora, többek között csillag és szívecske mintákkal, de én végül a leopárd mellett döntöttem. Biztosan más márkák is piacra dobtak már hasonló terméket, de én akkor találkoztam először ilyennel, és mindenképpen magaménak akartam tudni egyet. :)

sephora-smart-roller-nails-11

Talán felesleges dolognak vélitek a Smart Rollert a szabad kézzel is gond nélkül megrajzolható állatminta tekintetében, de valahogy sosincs türelmem ecsetekkel bíbelődni, így ha lehet, én inkább a könnyebb utat választom. A termék kialakítása hihetetlen praktikus, a dobozkában nagyon jó helyen van a kis ragacs, sem sérülés, sem kosz nem érheti. Igazából egyetlen dolog miatt izgultam, mégpedig hogy használat közben a sűrű minta ellenére se szakadjon szét az anyag. Szerencsére nagyon masszív a stencil annak ellenére, hogy igazán vékony és hajlékony, így elvileg gyerekjáték vele a manikűr díszítés. Egy gondom azért mégiscsak akadt, mégpedig a túl erős ragasztó. Érdemes picit letapogatni a papírt, különben előfordulhat, hogy felsérti az alapként felvitt lakkot. A Smart Roller mellé jár egyébként egy cuki használati utasítás is, bár azt hiszem mindenki számára érthető a helyzet. Összességében tetszik a Sephora kütyüje, hihetetlen egyszerűen varázsolhatunk leopárd mintát a manikűrre, de azért vigyázni kell vele. Az ára sajnos igencsak borsos, 10 euróért egyszer, a kíváncsiság kedvéért érdemes beruházni rá, engem is ez vezérelt. Igazából nem bánom, hogy beszereztem, hiszen minden nyaralás alkalmával kell valami otthon elérhetetlen beauty újdonság. :)

sephora-smart-roller-nails-31

sephora-smart-roller-nails-21

sephora-smart-roller-nails-41

Egy nagyon régi Essence lakkot láthattok most, mégpedig a Red Ahead névre hallgató nagyon-nagyon sötét bordó darabot, ami talán már-már barnának tűnhet. Ezer éve nem nyúltam Essence lakk után, valahogy ritkán találok hozzám illőt mostanság. Ez a lakk azonban nagy kedvencem ebben a borongós időjárásban, hiszen olyan mély és telt, hogy télen ez az árnyalat nélkülözhetetlen. Az én szememben ez amolyan végzet asszonya szín, elképesztő dögös és domináns, ráadásul egy hihetetlen jó minőségű körömlakkról van szó. Az utóbbi időkben kapott hideget-meleget a márka, sajnos nekem is csalódnom kellett többször is, ezúttal azonban nagyon örülök, hogy a gyűjteményemből újra a felszínre került egy Essence darab. A sötét árnyalat ellenére elképesztő a fedése, csak egy hajszál választott el attól, hogy már egy réteg is elegendő legyen. Bár nem szeretem az extra széles ecseteket, ebben az esetben mégiscsak jól jött, hiszen szinte egyetlen mozdulattal, csíkozás nélkül be tudtam teríteni a körmöm teljes felületét. A száradási ideje szuper, igazán kiemelkedőnek mondható. Nagyon szép fényes finisht kaptam, úgyhogy összességében nem panaszkodhatom a teljesítményére.

A díszítés tehát a Sephora Smart Roller segítségével történt, és egy régi Catrice lakkal arany leopárd mintákat varázsoltam. Végeredményben talán érdemesebb lenne minden körmömet felmintázni, hogy látványosabb legyen a manikűr, de egyelőre lássuk az első próbálkozást. :)

nails-essence-leopard-print-41

nails-essence-leopard-print-31

nails-essence-leopard-print-21

Hogy tetszik? :)

Szép hétvégét mindenkinek!

Puszi






  • M.

    Jó ötlet, de szerintem egy egész adag tekercs egyetlen mintára sok. :/ Jobban tetszene, ha több minta lenne egyetlen tekercsen, már ez nehezebben kivitelezhető.
    Persze, ha sokszor használod majd a leopárdot, akkor neked megérte és tényleg megkönnyíti majd a munkád. Használd egészséggel! :)

    • Igen, az biztos, hogy eszeveszett mennyiségről van szó, de mindenesetre az alap elgondolás nem rossz. :)


Ízelítő
Elérhetőség
bikirablog@gmail.com
Facebook
Bloglovin
Kövessetek Bloglovinon!
Instagram
Twitter
Archívum
Hamarosan
  • Teszt - Avon elektromos talpreszelő
  • Könyvajánló - Életed regénye
  • Élménybeszámoló Gyuláról
  • Teszt - MaybellineThe Falsies Push Up Drama
  • Teszt - Makeup Revolution Iconic Smokey szemhéjpúder paletta
  • Teszt - Maybelline Coral Fever Blush
  • Legnézettebb posztok
    loreal-sunkiss-jelly-2 loreal-cremegloss glamour-napok-2015-haul-7 dressingtable blogszülinap3
    arcápolás Astor Avon Catrice divat DIY Ebay essence FOTD hajtipp hajápolás haul Instagram kiegészítő könyv körömlakk L'oreal Lora Lovely Max Factor Nail Club Nivea NOTD NYC nyereményjáték OOTD outfit Rimmel ruha smink személyes szülinap tag testápolás teszt The Body Shop tipp turi zsákmány ékszer