Könyvajánló – Aki mer, az nyer

Szerző: Bikira Andi

Sziasztok lányok!

Mostanság nagyon belejöttem a könyves beszámolók gyártásába, egyszerűen hihetetlen jó olvasmányok kerülnek a kezembe. :) A legutóbbi ajánlatban említettem, hogy a Papírvárosokhoz láttam hozzá, róla azonban csak akkor szeretnék mesélni, ha már a filmet is megnéztem összehasonlításképp. Ebben a posztban a legutóbbi élményemről olvashattok, mégpedig Lindsey Kelk-Aki mer, az nyer című könyvéről. Ez már jó ideje bérelte helyét a képzeletbeli kívánságlistámon, de végre el is jött az ő ideje. Óriási élményt nyújtott számomra a történet, nagyon-nagyon megkedveltem az írónőt, konkrétan alig várom a könyv folytatását.

received_1156226001059513

Rég találkoztam ennyire találó címmel, egyszerűen zseniálisan megfogalmazza azt, hogy mi lesz a történet kulcsa. Tess a marketing szakma hatalmas tehetsége, 7 év alázatos munka áll főszereplőnk mögött, akinek egész élete a karrierje körül forgott. A várva várt és kiérdemelt előléptetésnek azonban hűlt helye marad, csak úgy mint a jelenlegi pozíciójának. Az elbocsájtás után nem találja élete értelmét, darabokra törnek az álmai, melyen a legkevésbé sem segít, hogy egy alkoholtól mámoros éjszakán lefekszik legjobb barátjával Charlieval, akibe nem mellesleg titkon tíz éve reménytelenül szerelmes. Tess és legjobb barátnője, Amy barátsága azonban igazán irigylésreméltó, mindig egymás mellett állnak, bár az események a későbbiekben igencsak próbára teszik a szoros kapcsolatot. Tess életét egyébként lakótársa Vanessa is megkeseríti, aki egy kiállhatatlan, könnyűvérű nőszemély. Főszereplőnk élete fenekestül felfordul, mikor legmélyebb elkeseredésében felkapja lakótársa telefonját és elvállal a nevében egy fotós megbízást. Tess pillanatokon belül egy Hawaiira tartó repülőgépen találja magát, melytől kezdve olyan őrületes kalandok veszik kezdetüket, melyekben azelőtt sohasem lehetett volna része. A lánynak szerencsére volt régről egy icipici amatőr tapasztalata fotózás téren, de persze nem kis kalamajka támadt a csodás szigeten. Az írónő egyszerűen csodálatos módon adja át Hawaii szépségét, az emberek mentalitását, és az ottani élet varázsát, személy szerint elaléltam olvasás közben. :D Annyira élethű és friss volt az ábrázolás, hogy szinte magam előtt láttam azt, amit a szereplők. Ha mindez nem lenne elég, Tess megismerkedig az újságíró félistennel Nickel, akik között első pillanattól kezdve izzik a levegő. Nem hiába tartja a szólás, az ellentétek vonzzák egymást, hiszen a hihetetlenül szexi, azonban arrogáns férfival hihetetlen humoros szócsaták, szúrkálódások, és persze keserves vágyakozás veszi kezdetét. Az alapvetően félénk, magabiztosságtól mentes Tess, rá nem jellemző módon mindent elsöprő kalandba keveredik vele, ami mindkettejüket összezavarja érzelmileg. Aztán lehull a lepel, és kiderül, hogy Tess hazudott, és Vanessának adta ki magát. És persze cserbenhagyta barátnőjét, Amyt is, akinek szüksége lett volna a törődésre, de sajnos a Hawaii teljesen lefoglalta őt.

Nagyon sok izgalmat tartogat a könyv, hiszen Tess mindent feltett egy lapra. Sikerül az elfuserált fotózást rendbe hozni? Vajon Amyvel való barátsága mindent kibír? Tess képes kiheverni régi nagy szerelmében, Charlieban való csalódását? Megbocsájtanak azok az emberek, akiket megbántott Hawaiin a hazugságaival?  Mi lesz ezután a karrierjével? És legfőképp lesz folytatása Nickkel folytatott heves románcának? Olvassátok el a könyvet mindenképpen! :)

Nekem nagyon tetszett a könyv, külön kiemelném Hawaii csodás ábrázolását, illetve a Tess és Nick közötti finom erotikát. Imádtam a humort és a csipkelődő szóváltásokat, valamint a barátság fontos jelenlétét. Az Aki mer, az nyer nem csak egy szórakoztató limonádé, nagyon örülök, hogy végre elolvastam. :)

Ismeritek a könyvet? Hogy tetszik a történet? :)

Szép hétvégét mindenkinek! :)

Andi

 







Ízelítő
Elérhetőség
bikirablog@gmail.com
Facebook
Bloglovin
Kövessetek Bloglovinon!
Instagram
Twitter
Archívum
Hamarosan
  • Teszt - Avon elektromos talpreszelő
  • Könyvajánló - Életed regénye
  • Élménybeszámoló Gyuláról
  • Teszt - MaybellineThe Falsies Push Up Drama
  • Teszt - Makeup Revolution Iconic Smokey szemhéjpúder paletta
  • Teszt - Maybelline Coral Fever Blush
  • Legnézettebb posztok
    loreal-sunkiss-jelly-2 loreal-cremegloss dressingtable 2215dbc2c303319a110082fd72ffbb7e glamour-napok-2015-haul-7
    arcápolás Astor Avon Catrice divat DIY Ebay essence FOTD hajtipp hajápolás haul Instagram kiegészítő könyv körömlakk L'oreal Lora Lovely Max Factor Nail Club Nivea NOTD NYC nyereményjáték OOTD outfit Rimmel ruha smink személyes szülinap tag testápolás teszt The Body Shop tipp turi zsákmány ékszer