Bikira Blog

A(z) Lovely címkéhez tartozó bejegyzések:

Lovely Baltic Sand – Kék & narancs

Sziasztok lányok! Ma az új Lovely őrületnek bizonyuló homok textúrájú lakkokról hoztam képeket, ugyanis a háromból megvásároltam a kék és a narancs árnyalatot is. (A sárga nekem speciel elég idegen, hiába szeretem ezt a színt.) Szerintem már minden körömlakk fanatikus tisztában van azzal, hogy ezek a lakkok eléggé hajaznak a csodálatos OPI kollekcióra. Mi ennek […]


Heti zsákmány

Hello lányok! Ma egy kisebb haul poszttal készültem nektek, amiben az elmúlt hét termését mutatom meg. Gyakorlatilag már mindent láthattatok Facebookon, de gondoltam összegzem azok számára, akik ott nem követnek nyomon minket. Kezdjük az Ázsiával, hiszen múlt szerdán újra nyakamba vettem az óriást, mégpedig azzal a céllal, hogy színes lapos szandálra és Scholl saroktapaszra vadásszak. […]


NOTD Emerald, azaz 2013 színe a körmökön

Sziasztok lányok, a Pantone cég minden év elején kijelöl egy árnyalatot, amit arra az évre kineveznek az én színének. 2013-ban az emerald, azaz smaragdzöld szín lett az esztendő színe. Szerintem gyönyör szín, mindig is szerettem és most megtaláltam a tökéletes (és elérhető) körömlakk megfelelőjét. A Pantone a Sephorával kiegészülve egy egész mini kollekciót hozott ki […]


Happy Easter Manicure

Sziasztok lányok! Hogy telik a húsvét? Hatalmas családi kajálás, nyuszi csoki, sonka, tojás stb, ahogy a nagykönyvben meg van írva? :) Én őszintén szólva nem vagyok egy nagy húsvét fan, már nem igazán van nálunk jelentősége, hiszen nincs kicsi gyerek közöttünk. Abból a szempontból viszont jó volt, hogy most pont ide esett a nővérem szülinapja, […]


Körömlakk kollekció #2 – H-S

Sziasztok lányok, Következzen a körömlakk kollekció második fele. H&M-től egészen a S-he-ig. A szisztéma ugyanaz, mint az előző posztban: az adott lakkal a blogon szereplő bejegyzéseket megnézhetitek, ha a körömlakk árnyalatának nevére kattintotok. H&M  Spring Nails (Blue, Brown, Beige, White), I’m a saint Kleancolor 152 Sheer Pastel Gray, 24 Bikini Green, 387 TwinklyLove, 95 Disco […]


Outfit – Nyári kedvenc

Hello lányok! Mostanság ritkán van outfit bejegyzés, ezért kivételesen tegnap nővéremet kértem meg, hogy kattintson rólam párat (ezúton is köszönet :)). Ennek a posztnak az az apropója, hogy ezúttal az összes kedvenc nyári darabomat összekombináltam. Már sokszor mutattam az imádott kék telitalpúmat, de a többi nem szerepelt gyakran. Az élénk zöld felsőmet talán még nem […]


NOTD I am back!

Hello lányok, végre újra körmös poszttal jelentkezhetek. Már jó pár hete nem tettem fel a blogra semmit, mert csúnyán letörött a körmöm a kisujjamon és elég komikusan néztem ki :D Persze ettől függetlenül lakkozgattam én a körmeimet, Instagramra általában fel is töltöm őket, de ide azért nem volt merszem. De hálaajóégnek, rendbejöttem, szóval újult erővel […]


Lovely Trend edition / Pöttyös köröm

Sziasztok lányok! Ma körmös posztot hoztam nektek a legújabb lakkomról. Már egy outfit posztban láthattatok belőle kicsit, de ma újra ehhez nyúltam. Ez pedig nem más, mint a Lovely-Trend edition kiadása, ebből pedig a “pure beauty” Nr 2 lakkja. Ebből a kollekcióból már van egy sárgás nude darabom is, amiről ódákat zengtem, pedig azelőtt nagyon […]


Nyári zsákmány

Sziasztok lányok! Ma az utóbbi pár nap alatt beszerzett darabokat mutatom meg. Ez a poszt elég színes lesz, nagyon benyáriasodtam.:) Első körben ezt a gyönyörű zöld pántos selyem felsőt vettem, amibe rögtön beleszerettem. Ráadásul nevetségesen olcsó volt, 1290 Ft-ra árazták le. Jöjjön egy körömlakk is, még pedig a Lovely új ‘Trend edition’ kollekciójából. Ez a […]


NOTD Inspiráció

Sziasztok lányok! Mai második bejegyzésként az aktuális manikűrömet mutatom meg nektek. Ezt egy az egyben láttam így a neten és beleszerelmesedtem. Sok a szín, talán kicsit extrém, de muszáj volt megcsinálnom és szerencsére magamon is nagyon tetszik. Az inspiráció azért egy szebb verzió, nekem sajnos nincsenek olyan gyönyörű körmeim és olyan csupa glitter arany lakkom […]


Ízelítő
Elérhetőség
bikirablog@gmail.com
Facebook
Bloglovin
Kövessetek Bloglovinon!
Instagram
Twitter
Archívum
Hamarosan
  • Teszt - Avon elektromos talpreszelő
  • Könyvajánló - Életed regénye
  • Élménybeszámoló Gyuláról
  • Teszt - MaybellineThe Falsies Push Up Drama
  • Teszt - Makeup Revolution Iconic Smokey szemhéjpúder paletta
  • Teszt - Maybelline Coral Fever Blush
  • Legnézettebb posztok
    loreal-sunkiss-jelly-2 loreal-cremegloss glamour-napok-2015-haul-7 blogszülinap3 dressingtable
    arcápolás Astor Avon Catrice divat DIY Ebay essence FOTD hajtipp hajápolás haul Instagram kiegészítő könyv körömlakk L'oreal Lora Lovely Max Factor Nail Club Nivea NOTD NYC nyereményjáték OOTD outfit Rimmel ruha smink személyes szülinap tag testápolás teszt The Body Shop tipp turi zsákmány ékszer